Vissza

 

Lapozgató 2016/17

 

 

Kerületi angol verseny

Látogatás az Észak-Pesti Szennyvíztisztító Telepre

Felsős farsang

Március 15-i megemlékezés

Látogatás a Humusz Szövetséghez

Leendő elsős programok - Kézműves foglalkozás
                                              - Topogó-ropogó
                                              - Oviolimpia
                                              - Kukucskáló

Múzeumi Nap

Kisállat kiállítás

Családi Nap

Népdaléneklési verseny

Erdei iskola

Roller- és bringa-show

 

Vissza

Kerületi angol verseny

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola idén már második alkalommal,
április 6-án rendezte meg a kerület alsó tagozatosainak szóló
angol nyelvű mesedélutánját.

Az iskoláknak az előzetesen elküldött angol meséből kellett felkészülniük.
A kerület hét csapata a helyszínen játékos feladatokat oldott meg,
majd egy rövid angol nyelvű mesejelenetet adott elő,
melynek díszleteit és jelmezeit saját kezűleg készítette el.

A színvonalas előadások után a közös társasjátékozás,
tánc és ének is színesítette a délutánt.

A verseny győztese a Szent Korona Általános Iskola lett,
a második helyet pedig a Kossuth Általános Iskola két csapata vihette el.

A házigazda iskola diákjai versenyen kívül vettek részt,
a feladatot nagyon jó eredménnyel teljesítették.

A programot a kerület önkormányzata támogatta.

Gratulálunk minden csapatnak és felkészítő tanárnak!

 

 

Látogatás az Észak-pesti 
Szennyvíztisztító Telepre

 

Víz Világnapja alkalmából március 23-án az
Észak-pesti  Szennyvíztisztító Telepre látogattunk el.

A program első felében a gyerekek kémiai kísérletekkel
megnézték kicsiben a szennyvíztisztítás lépéseit.

Majd ezt követően a  szakvezetők körbevittek minket a telepen,
amely során saját szemükkel tapasztalhatták meg tanulóink
a szennyvíztisztítás lépéseit és  eredményét.

A nyílt napon nagyon sok új ismeretet szereztek tanulóink,
visszaérve lelkesen mesélték el élményeiket,
nagyon jól érezték magukat.

Felsős farsang – február 24. péntek 15:30-18:30

Felső tagozaton február 24-én tartottuk a farsangi bulit, amit a DÖK szervezett.
Először a fashion dance pörgős táncműsorát láthattuk.
Majd diákjaink zenés, táncos produkciói következtek:
ének, rap és tornabemutató látványos akrobatikus elemekkel.

A jelmezes felvonuláson egyedi és ötletes jelmezekbe bújtak diákjaink,
 idén a Star Wars szereplői voltak a legnépszerűbbek.

Iskolánk szokásaihoz híven a két 5. osztály zenés-táncos
produkciókkal mutatkozott be, és elmondták az esküszövet,
ezzel hivatalosan is felső tagozatos osztállyá váltak.

A tombolahúzás nagy izgalmat váltott ki, mivel különböző játékokat,
ajándékokat lehetett nyerni. Persze a tánc és a zene elengedhetetlen
része volt a farsangi mulatságnak.

 

Pohl Barbara

DÖK segítő pedagógus

Március 15.

Iskolánkban hagyomány, hogy a negyedik évfolyamosok ünnepi megemlékezéssel
készülnek Március 15-e alkalmából.
Így történt ez ebben az évben is.

A 4. a és 4. b osztályosok műsorában volt ének, vers, tánc és jelenet is.

Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!

Leendő elsős programok

Kézműves foglalkozás leendő elsősökkel

November 27-én iskolába készülő nagycsoportos óvodások
jártak nálunk szüleikkel együtt.

A tanterem hamar megtelt kíváncsi szempárokkal,
akik érdeklődve hallgatták a Mikulásról szóló mesét.

A tanító nénik segítségével mindenki készített hóembert,
rénszarvast és mikulást.

Nagyon jól éreztük magunka.
A nap végén együtt indultunk Picurral és PomPommal az iskolába.

Topogó-ropogó

Február 10-én nagy érdeklődés kísérte a
leendő elsősöknek szervezett programunkat.

A kicsik először angol dalokat tanultak és játszottak el
Helmi néni segítségével.

Mónika nénivel együtt ismerkedtek Picur történetével.

A magyar népi gyerekjátékokat magyar táncház követte,
melyben a tanító nénik is részt vettek.

Miután mindenki alaposan elfáradt,
jóízűen fogyasztották el kicsik és nagyok
a zsíros kenyeret és szörpöt.

Oviolimpia

Az idén 10. alkalommal megrendezett Oviolimpiánkra
a kerület nagycsoportosai 8 csapattal érkeztek.

A játékos ügyességi feladatokra a közös,
hangulatos bemelegítés után került sor.
Ezután öt akadályon mérték össze
gyorsaságukat, ügyességüket.

Jó volt látni a kipirult,
mosolygós arcokon a küzdelem, a verseny izgalmát.

 

Ezen a napon minden óvodás nyert!

Köszönjük a

Rákospalota Kolozsvár DSE

anyagi támogatását!

Kukucskáló - Nyílt Nap

Március 2-án nyílt órákat tartottunk a kicsiknek és szüleiknek.
A következő tanév elsős tanítói és szaktanárok tartották az órákat.
Az érdeklődés idén is nagy volt, a tantermek még a szokásosnál is kisebbnek bizonyultak,
hiszen Ági néni betegsége miatt csak az egyik osztályban lehetett
az első két órát megtekinteni.
Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt.
Kicsik és nagyok fegyelmezetten vettek részt az órákon.

Zsuzsa nénivel a 4. a osztályban

Cili nénivel a 4.a osztályban

Helmi nénivel a 3. a osztályban

Tibor bácsival a 2. a osztályban

 

Látogatás a Humusz Szövetséghez

„Magyarországon minden egyes ember évente 500 kg körüli mennyiséggel
járul hozzá a környezetszennyezéshez, és ez a szám minden évben nő.”

A Humusz Szövetségnél tett látogatás során olyan
praktikákkal ismerkedtünk meg,
amely hulladékszegény, környezettudatos megoldásokat kínál
a hétköznapokban; életmódbeli minták megismertetésével
és azok tudatos alkalmazásával.

A látogatás a holisztikus szemléletmód kialakításának és a
fenntarthatóságra nevelés ismertetésének jegyében zajlott.

Különböző gyakorlati tevékenységeket osztottak meg diákjainkkal,
melyek a hulladékmegelőzésre,
következésképp a környezettudatos fogyasztásra
és termelésre sarkallja a jövő generációját.

A gyerekek nagyon jól együttműködve, lelkesen oldották meg a feladatokat,
nagyon sok új információt tudtak meg a környezetükről.

Egy remek február 16-ai délután volt.

 

Múzeumi nap

Alsó tagozat

Az első évfolyamosok a Fővárosi Állat-és Növénykertben jártak. Tünde néni sok érdekességet mesélt a gyerekeknek. Az állatokkal való ismerkedés után jót játszottak a játszótéren.

A második évfolyamosok egy Interaktív kiállításon vettek részt, ahol éjszakai nyomozást játszottak.

A harmadikosok panoráma buszról ismerkedtek Budapest nevezetességeivel. A Parlamentben pedig idegenvezető segítségével tettek sétát.

A negyedikesek Szentendrére utaztak a Skanzenba. A különféle tájegységek jellegzetességeivel ismerkedte, karkötőt készítettek fonalból vagy bőrből és az interaktív játszótéren kipróbálták a paraszti életformát.



 

Az  5. évfolyamon az osztályfőnökök kirándulást szerveztek a Mini Poliszba. Itt minden élethű, kicsinyített mása volt a valóságnak. Mindenki meg is találta a számára legszimpatikusabb foglalkozást. Voltak fodrászok, postások, rendőrök és tűzoltók.

A lányok inkább vásároltak, eladtak, a fiúk bankot „raboltak”, szemetet válogattak, de ami igazán tetszett mindenkinek az a karaoke volt. Sokat énekeltünk, táncoltunk, nevettünk.

Főztünk, sütöttünk, dagasztottunk, gyurmáztunk. Aki szeret kézműveskedni, az elment falat festeni, virágcsokrot készíteni, kulcstartót csiszolni. Az egyik üzletben lehetett pékárut készíteni.  A rendőrségen volt börtön, amelybe a rablókat zárták be. Volt egy motor is, amivel a bűnözőket üldözték.

A tűzoltóságnál egy égő házat kellett vízzel eloltani, a postán csekket töltöttünk ki. A KRESZ szabályait is megtanultuk, mindenki választott egy szép biciklit és kismotort és hajtottuk magunkat. Köszönjük Cili néninek, Csilla néninek , Imre bácsinak, Barbi néninek, hogy elkísértek bennünket.

Csengei Petra 5. b

6. évfolyam  

 Október 7- én a hatodik évfolyam a Bécsi úti Csodák Palotájába látogatott.

  Mikor odaértünk, leült mindenki egy asztalhoz a PlayBar-ban. Ezek azonban nem mindennapi asztalok voltak, mert érintő képernyő volt rajtuk és különböző játékok. Nagyon tetszett mindenkinek. Majd osztályonként csoportokra osztottak minket a tanárok. Ezután bevezettek minket az Illúzió nevű kiállításra.

 

Addig  a másik csoport elment a 9D-s moziba. Az Illúzió kiállításon sok érdekes és mókás dolog volt. Például a tükörszoba, amely olyan volt, mintha több lett volna egy gyerekből. Ezen kívül volt egy ”labirintus” is, amely UV fénnyel volt megvilágítva, és olyan volt mintha mindenki ruhája világított volna. Ezután kijöttünk a kiállításról, és játszottunk az előtérben, amíg nem mehettünk be a moziba. Sokan csocsóztak, de volt aki uzsonnázott, vagy játszott az okos asztalokon. Majd még kisebb csoportokra osztottak minket. Ezután minden csoport bemehetett külön-külön a 9D-s moziba. Nagyon izgult előtte mindenki, mert nem tudtuk még, hogy mi vár ránk. De végül mi is bementünk. Nagyon jó volt! Egy repülőből ugrottunk ki, majd egy csillébe estünk, ami végigment egy rozoga hullámvasúton. Közben voltak vízesések és ”ijesztő” dinoszaurusz csontok is. A  végén egy vasútállomáson kötöttünk ki. Mindeközben mozgott alattunk a szék, és jött ránk a vízpára, amikor elmentünk a vízesés mellett. (Majdnem ki is estünk a remegő székből!) Utána a Play-Barban játszottunk egy kicsit, majd indultunk vissza a suliba.

    Ezen a napon mindenki nagyon jól érezte magát, de nemcsak azért, mert elmentünk a Csodák Palotájába, hanem azért is, mert közben nem az iskolában tanultunk, hanem addig a külvilágban buliztunk együtt az osztállyal! J

Csipak Bettina  6. a

7. évfolyam

A hetedik évfolyamunk egy 1848-49-es fegyverbemutatót nézett meg a Hadtörténeti Múzeumban. Fél 12-kor kezdődött az előadás és fél óra alatt végigvezetett minket az akkori hadviselésen Káplár Zsolt tárlatvezető.



A prezentáció végén meg lehetett fogni a fegyvereket és körbe is nézhettünk a kiállításon is. Véleményem szerint mindenkinek tetszett és lekötötte a figyelmét, mert igazán érdekes volt. Ez volt a mi múzeumi napunk.

Tóth Ádám 7. b                     

8. évfolyam

Idén a nyolcadik  évfolyamunk  hajóval városnézésre ment. Útban a hajóállomás felé elhaladtunk a Parlament előtt, majd megnéztük a Szent István Bazilikát.

A székesegyház belsejében megcsodáltuk a festményeket, oltárokat, és ereklyéket. Mire kijöttünk a nap is kisütött. Egy rövid séta után leértünk a Duna-partra, a sétahajó rövidesen meg is érkezett. Leültünk és kaptunk fülhallgatót.

Angol nyelven meghallgattuk a város nevezetességeit, közben gyönyörködhettünk Budapest épületeiben és hídjaiban.

Mindenki nagyon jól érezte magát. Örülök, hogy egy ilyen nagy élményben volt részem.

Gyárfás Petra 8. b

  

Kisállat-kiállítás

 

Mint minden évben az Állatok Világnapjához kapcsolódva, idén is megrendeztük a kisállat-kiállítást, ahova minden kis diákunk behozhatta házikedvencét. Idén is nagyon változatos volt a felhozatal: kaméleon, siklók, tücsök, tengeri malacok, kisegerek, papagájok várták, hogy megszemléljék őket.

Újdonságként egy zoopedagógus is előadást tartott a kolozsvárosoknak. Nagyon „felkészülten” érkezett: hozott 4 kígyót,  kiskutyát,  kakadut, teknőst, agámát és kaméleont is.


 

A diákjaink lelkesen figyelték az élménybeszámolót és az állatok különleges tulajdonságainak bemutatását.

Legnépszerűbbek a kígyók voltak, sokan életükben először tapasztalták meg a „pikkelyközeliséget”.

Kolozsváros családi nap

 

Mint minden évben a Kolozsvár Utcai Általános Iskola az idén is megrendezte a hagyománnyá vált családi napot. A szokásos helyszíntől eltérően idén erre az iskola falain belül került sor családi piknik formájában.

Díszvendégünk a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes volt, aki a néptánc magával ragadó mozdulataival megnyitotta a rendezvényt és megtáncoltatta iskolánk apraját-nagyját.

Miközben a szülők és a gyerekek finomabbnál finomabb kenyereket kentek és ettek, addig a többieknek lehetőségük volt a sportokban, vetélkedőkben és különböző ügyességi játékokban megmérettetni magukat.

Nagy sikere volt az osztályok közti kötélhúzásnak, az egy perc és nyersz játéknak, a kézműves foglalkozásoknak, a foci bajnokságnak, a zsinór- és röplabda meccseknek, a tollas versenyeknek egyaránt.

A résztvevők ügyességüket zsonglőrök segítségével is kipróbálhatták, de szellemi próbák is voltak logikai játékok formájában.

A legnépszerűbbek talán a lufihajtogatók voltak, akiktől a kicsik számtalan formájú, színű és méretű lufikedvencet vihettek haza.

A délután remek hangulatban telt, aminek a megvalósulását a XV. kerületi Önkormányzat civil pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetünk.

Népdaléneklési verseny

Október 12-én rendeztük meg alsó tagozatosain közreműködésével
házi népdaléneklési versenyünket,
melyen minden osztályból indultak tanulók 2 - 2 magyar népdallal.

A szünetben népi gyermekjátékokat játszottak a gyermekek
Zsuzsa néni segítségével.

A háromtagú zsűri nehezen tudott dönteni
a jobbnál-jobb produkció között.

A versenyen készült lépek a "Fotótárban",
a helyezettek neve az "Eredményeinkben" tekinthetők meg.

 

 

 

Erdei iskola

Szeptember 22-26-ig 4. és 5. osztályos tanulók erdei iskolába utaztak a Szelidi-tóhoz.
Az itt eltöltött 5 nap alatt változatos, színes programokon vettek részt tanulóink.

1.nap
Utazás külön busszal. Elhelyezkedés után kalocsai mintás tányérokat festettünk,
majd Dilis gyorsasági vetélkedőt játszottunk.

2.nap
A Kékmoszat tanösvényen a Szelidi-tó élővilágával ismerkedtünk
szárazon és vízen. Délután homokvárat, krokodilt építettünk a tó partján.
Este pedig diaképes előadáson bővültek ismereteink a tóval kapcsolatosan.

3.nap
Délelőtt kirándultunk a Pataji Múzeumba és Tájházba.
Utána egy finom fagyit is ettünk.
Délután játékos vízi vetélkedőt tartottunk, remek buli volt.
Este Cili néni segítségével gyufa kocka építésébe kezdtünk.

4.nap
Reggel 2 lovas kocsi várta kis csapatunkat, amivel Bakodpusztára kocsiztunk.
Itt az érdekes pusztai bemutató után karikás ostor pattogtatásával is próbálkozhattak a gyerekek.
Délután számháborút játszottunk, este pedig tábortűzzel és daltanulással búcsúztattuk a tábort.


5.nap
Délelőtt megismerkedtünk a kenyérsütés folyamatával.
Miután begyújtottunk a kemencében, megdagasztottuk a tésztát,
mindenki elkészítette saját "egeres buciját".
Ebéd után kicsit fájó szívvel indultunk haza új tábori pólóinkban .



Köszönöm a segítséget Cili néninek és Edina néninek!

Zsuzsa néni / táborvezető

A táborról még több kép a "Fotótárban" tekinthető meg.

Roller-és bringa show

 

Szeptember 16-án délután megrendeztünk iskolánkban a már hagyománnyá vált roller- és bringa show-t.

A szép őszi délutánon sok lelkes kisdiák várta a programot.

A gyerekek egy akadálypályán végighaladva mérhették fel ügyességüket.

 

A kihívásoktól teli akadálypályán végigmenve kvízjáték, puzzle várta a gyerekeket.

A programon nagyon sok gyerek részt vett, egy remek délutánt töltöttünk el együtt.

 

 

 

Vissza

   
 
 

                          

n